Rólunk

A Szakkollégium általános célja, hogy egyéni és közös tudás bővítése a szakmai program kidolgozásával magas szintű, minőségi szakmai képzést nyújtson, segítve a különböző területeken hallgatók tudását elmélyíteni, a világot és szakmájukat érintő kérdésekről együtt gondolkodni, ezen célokon keresztül a
hallgatók közötti kapcsolatok erősítése. A szakkollégium célja extrakurrikuláris képzés biztosítása önszerveződő módon az építészmérnöki, építőtudományi, építőművészi képzések területén, és kapcsolódó szakágak és társművészeti ágak területén.


A Szakkollégium általános célja továbbá olyan szakmailag érzékeny, műszaki lá- tásmóddal is rendelkező hallgatók nevelése, akik a legmagasabb szintre törekednek szakmájukban, másfelől sokoldalú tájékozottságuk és elkötelezettségük révén hasznos tagjaivá válnak a társadalomnak. A szakkollégium kiemelt célja továbbá a csapatmunka, közös tervezés és kivitelezés tapasztalati hagyományának segítése az az építészmérnöki, építőtudományi képzésekben.


Tagjainak átadja a hagyományos mérnöki értékrendet, a kiemelkedő magyar mérnökök munkásságát bemutassa. A Szakkollégium külön hangsúlyt fektet a mérnöki etika oktatására.


A Szakkollégium célja, hogy a hallgatók együttműködését és szakmai és társadalmi szerepvállalását a közös projektekben, tanulmányi utakban elősegítse.


A Szakkollégium Kapy Jenő szellemiségében nyitott, elhívatott, kísérletező kedvű az új- szerű, összetett gondolkodású szakmailag és szellemileg interdiszciplináris értelmiségeket neveljen.


Szellemisége:
Aki érteni akarja a Szakkollégium létét egy kicsit érteni kell a névadó Kapy Jenő gondolkodását is. „A halk szavú, álmodozó tekintetű építész mindig lelkesen fogadta az újat építészetben, tudományban és filozófiában: posztstrukturalizmus, dekonstruktivizmus, skin- és parametrikus építészet stb. Szellemi
frissességének egyik fő forrása a filozófiában kimunkált bölcsész- és építész-gondolkodásmód, mellyel nem mindenki értett egyet – ez számára tragédia lett volna -, és a teljes nyitottság. Ez a nyitottság mások felé tette őt eszményi pedagógussá.” írta róla Prof. Dr. Klein Rudolf Phd., az MTA doktora.

Tehetséggondozás céljai:

A speciális és különleges szakkollégiumi programok révén szélesebb kitekintésre tehetnek szert a hallgatók. A szakma műhelyeire, műemléki- és építési kivitelezések bejárásokon tapasztalatokat szerezhetnek, megtapasztalhatják a csapatmunkában történő együttműködést, megismerhetik az önmenedzselés és a karrierépítés fortélyait.

Sikeresen támogatja és segíti a kutatni és tudományos életbe bekapcsolódni kívánó hallgatókat. Az Egyetem intézményi kereten túl is segítse, a tudományos és a kimagasló mérnöki tehetségek tevékenységét., majd szakmai-tudományos platformot ajánlva az oktatási képzésen túlmutató kompetenciákat nyújtson.

A Szakkollégium elsősorban az Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói közösség létrehozásának célja, de Óbudai Egyetem különböző Karainak hallgatóit illetve külső Egyetemek hallgatóit is fogadja a Kapy Jenő Szakkollégium, az alábbi célokkal:

  • előadásokat, üzemlátogatásokat, a hallgatók érdeklődési területének megfelelő rendezvényeket bonyolít, szervez,
  • az Egyetem egyéb Karain tanuló hallgatók számára is biztosítja a Szakkollégium nyitottságát, elősegíti az Egyetem oktatói, hallgatói közötti információcserét,
  • publikációs lehetőségek felkutatása, annak elősegítése az oktatók, kutatók és hallgatók részére, fejleszti a Kar építőipari-építőanyagipari kapcsolatait,
  • kapcsolatot tart és kooperál a tudományos élet szereplőivel, egyesületeivel, elősegíti a tudományos diákköri tevékenységet (TDK),
  • elősegíti a tehetséggondozást és a doktori képzést, tanulmányutakat szervez
  • ápolja a műszaki tudományok szakmai kulturális örökségét
  • KAPY JENŐ SZAKKOLLÉGIUM PROGRAMTÍPUSAI:
  • kurzusok
  • tréningek
  • kerekasztal beszélgetések
  • előadások (nyílt előadások)
  • konferencia
  • épületlátogatások

Egyéni képességek és kompetenciák fejlesztése (egyéni aktivitás)

  • Önismereti tréning, egyéni képességek (nem szakmai) feltárása, fejlesztése
  • Prezentációs technikák általános és egyéni képességekre adaptálva
  • Menedzsment viselkedések a mindennapokban
  • Egyéni időgazdálkodás (Time management)
  • Tanulás hatékonyságának növelése egyéni adottságok alapján

Tanórán kívüli szakmai e lőadások és bemutatók az egyetemen kívül (csoportos aktivitás):
a) Kihelyezett helyszíneken szakmai előadásokkal egybekötött építkezés, előregyártóüzem és egyéb létesítmények, telephelyek látogatása.
b) Karrier-és állás lehetőségek, továbbképzések bemutatása az egyes vállalatoknál/szervezeteknél, azok működésének, szakmai területeinek
bemutatása.


Team munka fejlesztése (kis csoportos aktivitás)
a) Szakterületenként teamek összeállítása (különös tekintettel építőmérnök és építészmérnök szakterületek közötti interdiszciplinális területekre) egy-
egy konkrét építészeti-mérnöki feladat elvégzésére, amely egyetemi vagy ipari támogatottsággal jön létre, és amelynek szakmai vezetője egy ipari szakember vagy egy egyetemi oktató (vagy mindkettő).
b) A team időszakonként szakmai előadás és prezentáció keretében beszámol az addig elvégzett munka eredményeiről a szakmai vezetőnek. A diákok az általuk elért eredményeket a szakmai vezető által javasolt módon és formában publikálják (pl. TDK munka, szakmai konferenciák, cikkek, szakmai napok keretében)